kulturális események

Esztergomi életképek - vélemények

Esztergomi életképek - vélemények

Kié Európa ? - Dr. Varga Tibor előadása

2016. február 17. - Muzslai Zsitva Ágnes

Kié Európa, tette fel a kérdést dr. Varga Tibor történész, a Szent Korona Országáért Alapítvány létrehozója, a Szent Korona Szabadegyetem esztergomi előadásán. A majd két órás, dokumentumokban fellelhető bizonyításokkal alátámasztott előadást, nehéz irásban közreadni.Szerencsére az esztergomi regionális televízió az RTVE felvételt készített az előadásról, amelyet a honlapjukon is elérhetővé tesznek, a korábbiakhoz hasonlóan.

img_20160217_103158.jpg

Lényegében Európa mai arculata Attila, hun király hóditásai után alakult ki. Attila birodalma igen sok népet olvasztott magába. Attila a meghòditott népeknek ha lehetett meghagyta az uralkodóját, de mindenképpen meghagyta a szokásaikat és vallásukat. Igy Attila birodalmában, már jelen volt a kereszténység is. Attila Itáliai hóditása során, mondhatni megmentette Rómát, és ezzel a katolikus kereszténységet, azzal hogy nem foglalta el a várost. Másodszor Szent István királyunk mentette meg Rómát, amikor a pápától kérte a koronát, és ezzel mellé állt egy nehéz időszakban.

A nyugat európai keresztênység elterjedésében Szent Mártonnak volt nagy szerepe. Szent Márton a magyarországi Szombathelyen, Savariában született ie. 316 környékén. Szülei az ekkor itt élő népek köréből származtak, még kicsi volt amikor római légionárius apja és anyja Itáliába költöztek, itt ismerte meg Márton a keresztény hitet és lett katecheta. Őt is besorozták a római légiòba, római katonaként találkozott a koldussal, akit köpenye egy darabját levágva betakart, hogy ne fázzon. Ekkoriban az arianus keresztények és a katolikusok szemben álltak egymással. Az ariánus keresztények az Atyát és a Fiút nem tartják egy lényegűnek.

“Márton először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten remetéskedni kezdett. Elhatározásához a körülmények is hozzásegítették, mert épp ezekben az években nagyon heves viták dúltak az ariánusok és a katolikusok között, s őt magát is bántalmazták és kiutasították ariánus püspökök. Hilarius püspököt -- éppen az ariánusok -- elűzték Poitiers-ből, sőt az egyházmegyéjéből is, de császári engedéllyel hamarosan visszatérhetett. Ekkor Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament Hilarius mellé. A városon kívül épített magának egy remetelakotszt_marton_megosztja_kopenyet_large.jpg,hogy visszavonulhasson a magányba. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje, s először a cella körül bontakozott ki a ligugéi kolostor, majd 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését, és megteremtette annak központját, amely századokon át elevenítő erőt sugárzott az Alpoktól északra fekvő egyházakba azáltal is, hogy sok püspök került ki e kolostorokból. 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspöknek. Igaz, voltak akiknek nem tetszett Márton aszkéta-szerzetesi alakja és élete, de ez nem tudta a nagy többség akaratát megakadályozni.(katolikus.hu szentek élete)”

Igy szent Márton élete alapján, mondhatjuk azt is, hogy a nyugat -európai kereszténység is Pannóniából indult el. Szent István királyunk a keresztény egyházi szervezetet alkotta meg, és a pápától kapott korona a királyi hatalom és egyházi hatalom egyedülálló gyakorlását tette lehetővé.

 

Szent Korona Szabadegyetem előadásai - videók

Az alábbi linkre kattintva Szent Korona Szabadegyetem előadásai - videók

201412_vt_konyv_k.jpg


Dr.Varga Tibor könyvei link

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esztergomieletkepek.blog.hu/api/trackback/id/tr208397978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
https://youtu.be/ACBvzOjWSAQ