kulturális események

Esztergom életéből

A három Tamási

2016. június 25. - Muzslai Zsitva Ágnes


13419273_1793438054235935_6530268253021297536_n.jpg

Újabb időszaki kiállítás nyílt az esztergomi TÁR-LAK Szalonban 2016. június 21-én. Ez alkalommal a három TAMÁSI műveiből láthatunk ízelítőt. Az apa, Tamási Lajos, a fia, Tamási Péter és az unoka, Tamási Szabolcs képeit tekinthetjük meg július 2-ig. A megjelenteket Soós Kadocsa, a Szalon tulajdonosa üdvözölte. Wernke Bernát esztergomi költő saját versével köszöntötte Tamási Pétert, amely mű erre az alkalomra íródott. A kiállítást Bánhidy László alpolgármester nyitotta meg, akitől nem idegen a képzőművészet, mivel a művészettörténet tanáraként évtizedeken keresztül tanította az ifjúságot. Néhány szóval bemutatta a kiállító Tamási családot. Az édesapa, Tamási Lajos 1937 és 1941 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult Aba Novák Vilmos tanítványaként. A kiállításon akvarelljeit láthatjuk, amelyek a festő lírikus alkatáról tanúskodnak. Tamási Péter 1968-tól foglalkozik fotográfiával, kezdetben az analóg fotókat színekkel egészítette ki. A Labor Műszeripari Művek reklámgrafikusa és fotósa volt ebben az időszakban. Az Esztergomi Fotóklub alapító tagja, az STB csoport tagja Balla Andrással, Sipeki Gyulával. Gondolati fotók, kézzel színezett képek, tónusredukált fényképek egyaránt jellemzik művészetét. A fotózás mellett festészettel is foglalkozik, a 80-as évektől akvarell és olaj tájképekkel jelentkezik önálló és csoportos kiállításokon. Nagy hatással volt rá Csohány Kálmán és Kondor Béla művészete. Festményein egy elvont világ látható, amelyet balladai tömörségű, egyéni hangvétellel jelenít meg. A komor színekkel festett olajképek sajátos asszociációkat ébreszthetnek a nézőben. Tamási Szabolcs számítástechnikával foglalkozik, a digitális művészet új dimenziókat nyit meg előtte. A Tamási-családban a művészet generációkon keresztül öröklődött. Ehhez a sok évtizedes működéshez gratulált Tamási Péternek Bánhidy tanár úr. A kiállító művész is szót kapott, így ajánlotta figyelmünkbe a tárlatot: „Majd a képek beszélnek…” A kiállított képek megtekintésével, baráti beszélgetéssel folytatódott a program. A három TAMÁSI helyett valóban a képek beszélnek. A tárlat látogatása során legyünk nyitottak, fogadjuk be ezeket a közvetített gondolatokat. Szabó Lászlóné www.evid.hu

 fb_img_1466861043526.jpg

fb_img_1466860900356.jpg

 fb_img_1466860908880.jpg

fb_img_1466860932422.jpg

 fb_img_1466860950838.jpg

fb_img_1466860959067.jpg

fb_img_1466860966691.jpg

fb_img_1466860975124.jpg

fb_img_1466860989861.jpg

fb_img_1466861005784.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esztergomieletkepek.blog.hu/api/trackback/id/tr678843020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
https://youtu.be/ACBvzOjWSAQ